jump to navigation

Giro st1, 2 review + st3 preview May 12, 2008

Posted by Balázs in 2008, Bringa, Giro, Körverseny/Stage race.
Tags: , ,
trackback

1. szakasz:

Tipphez viszonyítva elég jól sikerült az első szakasz, a 23.6 km-es csapatidőfutam. Amint az – valljuk be – várható volt, a Slipstreamnek sikerült megnyernie a szakaszt. A Giro-ra való meghívásuk óta tudjuk, hogy komolyan készültek erre a számra, hiszen itt volt a legtöbb esélyük. Milyen szerencsés csapat, hogy már az első napon azt mondhatják: misson completed!
Ahogy az szintén várható volt, a CSC bejött másodiknak, meglepetésemre azonban a High Road lett a harmadik. Az eredménylistát nézve, úgy tudtam rekonstruálni (mviel a szakaszt élőben nem láthattam), hogy az etap nagy részében Hansen és Rabon dolgozhatott, hiszen ők a csapat időfutammenői, mégis külön idővel értek célba, azaz valószínűleg elfárasztották őket, ahogy tette azt a Slipstream Millarral. Az Astana fél percet kapott és így a 7. helyen ért célba.
A maglia rosa Christian Vande Veldére került, akinek karriere legnagyobb élménye ez minden bizonnyal.

2. szakasz:

Elég uncsi szakasz volt, ahogy ez a verseny elején szokott lenni, gyakorlatilag csak az utolsó 10 kilométer hozott izgalmakat. Lévén, hogy a befutó már-már hegyi befutós volt, már 2 körrel a vége előtt szétesett a mezőny, így neves sprintereink a grupettoval érkeztek.

Elöl a Slipstream emberei szép lassan elfogytak, így Vande Velde egyedül maradt, ekkor Di Luca előreküldte mozgósítható embereit. Az látszott, hogy ezen a szakaszon még elég ez a csapat. Az utolsó körben, mikor az izgalom a tetőfokára hágott, már csak Savoldelli maradt előtte. Mögöttük a szokásos, nagy nevek: Rebellin, Piepoli, Ricco, Bettini, Klöden, Contador, Leipheimer, Pellizotti, Joaquin Rodriguez, Garate, Menchov, Nibali, …

Az első, és majdnem mindent eldöntő támadást Joaquin Rodriguez indította. Azért mondom ezt, mert nagyon meglépett a többiektől, és úgy tűnt, nem fogják utol érni. Piepoli aztán meghúzta a sort Ricconak, Savoldelli és Di Luca kapálódzott utána. Bettini lemaradt, ahogy – legnagyobb bánatomra – mindenki az Astanaból is, pedig nagyon fickósnak tűntek a támodások előtt. 100 méterrel a cél előtt aztán utol érték a Caisse d’Epargne spanyol bajnokát, Riccoék elsüvítettek mellette. Végül a Cobra nyerte a szakaszt, Danilo lett a második és Tin-Tin Rebellin a harmadik.

Mivel Vande Velde 10 másodperc hátrányt kapott a Riccóékkal érkező Pellizottitól, elvesztette a trikót a Liquigasos versenyző legnagyobb örömére. Ebben a csoportban érkezett Menchov és Contador is, Leipheimer 20 másodpercet kapott. Lehet, hogy oda a tippem?

Mindenesetre látszik már, hogy ki van jó erőben és formában, és az is, hogy az ilyen kevésbé durva emelkedőn még rendben van az LPR. Kérdés, hogy mennyire fogják ezt bírni a magas hegyekben. Ugyanakkor látszik az is, hogy Simoni csapata 0. Itt a Piepoli-Ricco duo alkothat nagyokat!

3. szakasz:

221 km-t fognak teljesíteni a versenyzők, amely, bár az elején tartalmaz egy emelkedőt, lényegében sima szakasznak mondható. Ma már lesz esélyük a klasszikus sprintereknek, hiszen bár szökés biztos lesz, az is biztos, hogy azt megfogják.

Tippem mára:

1. McEwen

2. Bennati

3. Cavendish

Comments»

No comments yet — be the first.